5% ÁLLANDÓ hírlevél kedvezmény regisztrált klubtagként, minden kedvezményen felül, akciós termékekre is.
A tojásos reggelik egyik legfinomabb változata az omlett. Még finomabbá és táplálóbbá tehetjük az omlettet, ha a tojásos alapba lenmaglisztet keverünk, és egy finom salátával tálaljuk.
Egy keverőtálba ütjük a tojásokat, és hozzáadjuk a sót és a lenmaglisztet.
Majd egy villával 1-2 percen át verjük a tojásokat addig, amíg az állaga habos nem lesz.
Egy kb. 20 cm átmérőjű bevonatos serpenyőbe először fél kanál sütő repceolajat öntjük, és olyan forróra hevítjük hogy a serpenyő és az olaj is forró legyen. Akkor a tojás keverék felét beleöntjük, majd vegyük vissza közepesre a hőmérsékletet. Ha nem sülne át egyenletesen a teteje, akkor egy fakanállal mozgassuk meg úgy, hogy a lágy rész a serpenyő aljára csorogjon. Ugyanezt ismételjük meg még egyszer.
Közben tegyük a körte gyümölcsecetet egy csipet borssal együtt egy keverőtálba, majd adjuk hozzá a camelina olajat.
Egy kézi kis habverővel keverjük addig, amíg az ecet és az olaj egyneművé válik.
A spenótot az omlett tálalása előtt keverjük az öntethez, hogy ne essen össze.
Tapasztalataink szerint omlettet egy főre érdemes sütni, ezért két adagban sütjük ki az omlettet.
Partnereink közvetlenül a származási helyről importálják fűszereinket - közvetítők nélkül -, így biztosan tudjuk, honnan származnak kerülőutak, vagy kompromisszumok nélkül.
Kiskereskedőként, nagykereskedőként vagy viszonteladóként Ön dönthet az üzletében forgalmazni kívánt Pödör Prémium termékek választékáról és mennyiségéről, de együttműködhet kizárólag PICK UP partnerként is.
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ. Az használatával hozzájárul az adatok elemzéséhez, használatához.