5% ÁLLANDÓ hírlevél kedvezmény regisztrált klubtagként, minden kedvezményen felül, akciós termékekre is.
A túrós, ricottás habdesszertekhez szinte kívánkoznak a gyümölcsös rétegek. Ezt a harmóniát már csak egy hidegen sajtolt, exkluzív pisztáciaolajjal lehet tökéletesíteni. Ideális pohárdesszert ünnepi alkalmakra.
A szobahőmérsékletű túróhoz adjuk hozzá a cukrot, a citrom héját és a levét, majd keverjük össze.
A tejszínt verjük kemény habbá.
A tejszínt és a zselatint óvatosan a túróba forgatjuk.
Kis tálkákba szedjük a túró mousse-t, majd betesszük a hűtőbe.
Két vastag falú serpenyőben kevés cukrot karamellizálunk.
Az egyikhez apróra vágott idénygyümölcsöt adunk. Alternatívaként egy kevés mézzel meglocsolt gyümölcsöt vágott felével felfelé egy zsírpapírral bélelt sütőlapon, légkeveréses sütőben szintén néhány perc alatt tudunk karamellizálni.
A fagyasztott, vagy friss erdeigyümölcs mixet szintén dobjuk a karamellizált cukorra. Párat rottyantsunk rajta, és kevergessük. Adjunk hozzá meggy balzsamecetet.
A hűtőből kivesszük a tálkákat, ráhalmozzuk a karamellizált gyümölcsöket majd pisztácia olajjal meglocsoljuk. A végén még tehetünk rá felvert tejszínhabot.
Szerezzünk be magas zsírtartlamú tejszínt, így nem lesz szükségünk a zselatinra.
Partnereink közvetlenül a származási helyről importálják fűszereinket - közvetítők nélkül -, így biztosan tudjuk, honnan származnak kerülőutak, vagy kompromisszumok nélkül.
Kiskereskedőként, nagykereskedőként vagy viszonteladóként Ön dönthet az üzletében forgalmazni kívánt Pödör Prémium termékek választékáról és mennyiségéről, de együttműködhet kizárólag PICK UP partnerként is.
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ. Az használatával hozzájárul az adatok elemzéséhez, használatához.