5% ÁLLANDÓ hírlevél kedvezmény regisztrált klubtagként, minden kedvezményen felül, akciós termékekre is.
A brokkolis csirkeragu kölessel, nemcsak gyorsan elkészíthető, de igazán ízletes és mutatós étel is, illatozik a fűszerektől, szaftos, és még szuper egészséges is.
A kölest mossuk át alaposan, majd egy kevés sütő repce olajon enyhén pirítsuk meg.
Amikor serceg az olaj, öntsük rá a vizet, adjunk hozzá egy csipet sót. Forraljuk fel, majd vegyük vissza a tüzet takarékra, és fedő alatt pároljuk 15 percen keresztül. Ezt követően, fedő alatt további 5 percig hagyjuk a kölest a saját gőzében párolódni.
Közben a csirkemellet tisztítsuk meg, vágjuk le róla a felesleges csontos vagy bőrös részeket, majd vágjuk kisebb kockára.
A brokkolit szedjük rózsákra és forrásban lévő vízben 5-6 percig pároljuk, majd szűrjük le.
A lilahagymát aprítsuk finomra, a fokhagymát reszeljük le, és kezdjük el a maradék sütő repce olajon pirítani. Majd adjuk hozzá a csirkekockákat, a csipet borsot, a kakukkfüvet, az oregánót, végül a maradék sót is.
Amikor a húsok szépen kifehéredtek, adjuk a raguhoz a brokkolit, a mézet, és a narancslevet. Forraljunk egyet rajta.
A párolt kölest a kezünkkel morzsoljuk szemeire, és adjuk a narancsleves csirkés raguhoz. 3-4 percig hagyjuk együtt párolódni az ételt. Akkor jó, ha kicsit szaftos, nem száraz.
Tálaláskor keverjük a raguhoz a máriatövis olajat, amitől még krémesebb és egészségesebb lesz az ételünk.
Partnereink közvetlenül a származási helyről importálják fűszereinket - közvetítők nélkül -, így biztosan tudjuk, honnan származnak kerülőutak, vagy kompromisszumok nélkül.
Kiskereskedőként, nagykereskedőként vagy viszonteladóként Ön dönthet az üzletében forgalmazni kívánt Pödör Prémium termékek választékáról és mennyiségéről, de együttműködhet kizárólag PICK UP partnerként is.
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ. Az használatával hozzájárul az adatok elemzéséhez, használatához.