2025. december 23. és 2026. január 5. között zárva tartunk, ez idő alatt beérkezett megrendeléseiket január 5-án dolgozzuk fel.
5% ÁLLANDÓ hírlevél kedvezmény regisztrált klubtagként, minden kedvezményen felül, akciós termékekre is.
A muffinokat sosem unjuk meg, főleg, ha jól kombináljuk a belevalókat. A muffin a sütőtöktől szaftosabb, a szőlőmagolajtól pedig aromásabb, még egészségesebb lesz.
Melegítsük elő a sütőt 180 °C fokra. A muffin sütőformát béleljük ki muffin papírformákkal. Egy közepes edénybe keverjük össze a két féle cukrot, a tojást és a tojás sárgáját illetve a zweigelt szőlőmagolajat.
Adjuk hozzá a sütőtök pürét, a tejet és a vanília rúd kikapart belsejét.
Egy másik tálba szitáljuk a lisztet, sütőport, sót, fahéjat, szerecsendiót és a szegfűszeget. A nedves hozzávalókhoz adjuk hozzá a lisztes keveréket és dolgozzuk el, de ne keverjük túl sokat, mert ettől nyúlós lehet a tészta.
A masszának az 1/3-át tegyük egy külön tálba és keverjük össze kakaóporral.
Egy evőkanál segítségével adagoljunk egyforma mennyiséget a
sütőformákba először az alap masszából, majd minden egyes muffin tetejére rakjunk a kakaós tésztaalapból 1-1 kiskanállal, amit ízlés szerint mintázzunk egy pálcika segítségével.
Sütőben 20 perc alatt kész a muffin.
Sütőtökpüré elkészítése: A sütőtököt felvágjuk nagyobb darabokra és egy tepsire helyezzük őket. Kb. 40 percig sütjük 200 fokon, amíg a tök teljesen megpuhul. Ha elkészült, kicsit hagyjuk hűlni, majd lehúzzuk a héját és összetörjük villával a belsejét. A száraz összetevőket mindig szitáljuk át, ezzel könnyebb, omlósabb tésztát kapunk.
Ön döntheti el, hogy mely cookie-k használatához járul hozzá. Az „Összes cookie elfogadása” gombra kattintva hozzájárul a cookie-k tárolásához az eszközén, hogy személyre szabjuk a tartalmat és a hirdetéseket, valamint elemezzük a weboldal forgalmát.
A nem szükséges cookie-kat kizárólag az Ön hozzájárulásával használjuk. A cookie-k részleteiről, céljáról, tárolási idejéről és partnereinkről az Adatkezelési tájékoztatóban talál további információt.
Ön döntheti el, hogy mely cookie-k használatához járul hozzá. A szükséges cookie-k a weboldal működéséhez elengedhetetlenek, és mindig aktívak. Minden egyéb cookie (pl. marketing- és elemzési célú) kizárólag az Ön hozzájárulásával kerül felhasználásra. A használt cookie-król további információt az Adatkezelési tájékoztatóban talál.